Lélekvirágok

Újjászületés

A legszebb reggel hetek óta, sőt hónapok óta. Vagy netán évek óta?A múlt bilincsei nem szorítanak többé. Nyomuk sincsen, elfelejtve. Tudtam, hogy érdemes kitartanom, hogy ha elég türelmes vagyok, minden jobb lesz, mint ezidáig volt. Kapkodom a fejem, hogy hol tartok most, rácsodálkozással tekintek mindenre. A NEM ÉRTEM –  a szó legnemesebb értelmében talán a megfelelő 2 szó mindenre. Nem értem hogyan történhet ennyi csoda velem, de megtanultam elfogadni, értékelni, hálásnak lenni érte. Sejtettem én már régtől, hogy valószínű jár ez nekem, csak nem tudtam elhinni. Mostanra lett elég erőm még jobban hinni benne. És működik a dolog. Sőt, felpörögtek az események a hitemmel párhuzamosan. Good morning, sunshine!!!

“Ha nem engedem meg magamnak a boldogságot – akkor nem tudom másoknak sem megengedni.” /OSHO/

 

Egy újabb reggel….ajándék

Új reggel, új élet kezdete. Minden átalakult. Lassan kezdem elhinni ezt az egészet. Én teremtettem, miattam van, értem van. Az első meghökkenés után felébredek és tudatosul bennem, hogy az életem csak most kezdődik igazán. Illetve már rég elkezdődött, csak a régi még nem akarta átadni a helyét neki. Hiába is követelődzött türelmetlenül. Várnia kellett amíg a segítség megérkezik. De a türelem rózsát terem…Igen, bizonyos dolgokat meg kell várni. Ahogyan a cselekvés ideje is elérkezik, úgy a várakozásé is. Vannak időszakok, amikor meg kell tennünk bizonyos dolgokat. Amikor érezzük, hogy igen, most ezt kell tennünk. Amikor a  kétségnek nyoma sincs, mert húz valami erő, aminek nem tudunk ellenállni. És elönt a büszkeség, hogy igen, meg mertem tenni. Mert meg kellett tennem, másképpen nem tudnék tükörbe nézni. Nem engedelmeskednék az ősi törvénynek. Csak menni, menni és nem megbánni semmit sem. Tudni, hogy ami történik az sosem rossz. Mindig jó. Még akkor is ha nem látom, hogy mi jót hozhat nekem a látszólagos “rossz”.

Olyan gond nincs, amelyik ne hozna kezében ajándékokat neked.

A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.

/Richard Bach: Illúziók/

Ma reggel….

 Olyan semmilyen hangulattal indultam ma reggel….azóta próbálom rendbe hozni magam és keresem az okát a rosszkedvemnek de még nem leltem meg…Valószínű, hogy egy rossz álom lehetett, amire nem emlékszem, talán nem véletlenül. Vagy csak a szokásos hétfői nem akarok dolgozni hangulat…na sebaj, ezt nem fogom kideríteni úgy döntöttem.Nem kell mindig mindent megérteni, ez csupán a bal féltekém hobbija, hogy mindig mindent meg akar magyarázni. Még azt is, amit nem lehet.Sőt még azt is meg akarja érteni, hogy miért nem érti ezt a rosszkedvet? Ez az abszolút értetlenség….Még idejében lecsillapítom a tudatomat, amíg még nem késő és ellenem fordul.Kezdjük az első lépéssel: a hálával. Hálás vagyok, amiért újra látok a náthámtól:-)) Még kínoz, szorongat, érezteti a jelenlétét, hogy nem szabadultam meg tőle, de azért már elnézőbb velem. Üzenni akar valamit. Talán azt, hogy ne legyek annyira nagy zűrzavarban. Hogy nyugodjak meg, ne türelmetlenkedjem, minden rendben lesz és mindent álmom valóra válik ha nem görcsölök  és rábízom az egészet az Univerzumra. Majd ő megmondja a mikort és a hogyant tudni fogja. 

Van egy kedvenc mesém. Két farkasról szól, a csiroki indiánok meséje.

Egy este az öreg csiroki indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.Azt mondta: – Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.Egyikük a Fájdalom Farkasa, a düh,irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.Másikuk a Boldogság Farkasa, az öröm, béke, szeretet, remény, alázat, kedvesség, jóindulat, nyugalom, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját: – És melyik farkas győz?Az öreg indián mosolyogva válaszolt: – Az, amelyiket eteted.

Melyiket etetem?

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!